Én mindigis céltudatos ember voltam. Nem siklottam el a hibáim fölött, nem csaptam hisztit, ha valami nem jött össze, egyszerűen foggal-körömmel küszködtem addig, amíg nem sikerült. Nos, ez pontosan így volt akkor is, mikor bekerültem a középiskolába. Tudtam, belőlem egyszer divattervező lesz. Ezzel a gondolatommal a szüleim unszolására sem hagytam fel. Megcsináltam. Leérettségiztem, és mentem az egyetemre, ahol egy diplomával is megkönnyítették a további életem. Nagy karriert jósoltak nekem a tanáraim. Nem is okoztam csalódást. Az nem én lennék.

- Csak a kíváncsiság vezérli a következő kérdésem.. Mégis mit fogok én egy nyamvadt divatbemutatón kezdeni? Mert oké, én rohadtul megértem, hogy divatmániád van, és érdekel. Csakhogy engem nem köt le egy pillanatig sem a Prada új kollekciója, tesó.
- Élj a pillanatnak. El leszel ott. Sok csini modell fog a sorokban ülni, ha ez megnyugtat.
- Most valahogy ezzel sem tudtál kellőképp rávenni… - húzta a száját az idősebbik
- Akkor mondom úgy, hogy értsd. Én hivatalos vagyok erre a bemutatóra, és elvárom, hogy testvér révén elkísérj.
- Jah, hogy elvárod? – kelt ki magából
- El.
- Ennyi? – fújtatott
- Ennyi.
- De. De.. Na jó. Egy feltétellel.
- Hallgatom.
- Ha nem ellenőrizgetsz. Nem érdekel mennyi ismerősöd lesz ott, ha lesz olyan csaj, akivel épp beszélgetek, nem jösz oda valami idióta kifogással. Oké?
- Oké. De egy valakit hanyagolj. És nem mondom el még egyszer.
- No, és ki lenne az? – húzta fel a szemöldökét érdeklődve
- Gabrielle Pamler. Ő tervezte az új kollekciót, és ő hívott meg engem.
- Tetszik?
- Nem. – válaszolta Bill – Pont a te eseted, ezért szóltam.
- Á-há. Leesett. Te nem akarod, hogy szégyent hozzon rád drága Tom bátyókád.
- Valahogy úgy.
- Ne darálj. Rá sem fogok nézni.
- Az nehéz lesz, tudod, mert a kollekció bemutatása után nyílván ki fogják hívni, gratulálni a szinpadra.
- Jó. Tudod, hogy nem így értettem.
- Mindenképp be foglak mutatni neki, csak ne mássz rá. Ez az egy kérésem van.
- Érted bármit öcsi, te is tudod.
- Tudom. Holnap délután 5kor indul a épünk New Yorkba.
- New Yorkba megyünk? – tátotta száját Tom
- Te nem is örülsz? – most Bill volt soron a meglepődést illetően
- Nem erről van szó, csak elvárod, hogy menjek, közlöd, hogy egy nekem való pipivel még csak ne is flörtöljek, majd a végén árulod el az uticélt. Te tiszta hülye vagy.
- De jössz, igaz? – nézett kérlelően Tomra
- Már megígértem. – sóhajtott – De lógsz egyel, öcsi. És behajtom.
- Imádom, mikor önzetlenül cselekedsz értem. – röhögött, majd elindult a saját szobájába. – Ja, és Tom?
- Mondjad.
- Lehetne, hogy kicsit ünnepélyesebb formába adod elő magad?
- Nyílván nem piros-pólós összeállítást terveztem. Ne nézz már madárnak.
- Köszi. – azzal végleg elhagyta a szobát

Hát ez is egy érdekes hétvége lesz… nyugtázta magában Tom.

[vissza a menübe]   [következő rész]