Másnap már a Németországba tartó repülőn ültünk, én egy hatalmas adag kávéval, Bill pedig egy zacskó gumicukorral a kezében.

- Mikor értél vissza? - nézett rám
- Őőő. Fogalmam sincs. Már világos volt. Eléggé kiütöttem magam. - vakartam a tarkóm.
- Értem.
- Bill, nem kell a kerítőduma. Mit akarsz tudni?
- Velem jösz majd a fotózásra?
- A Prada fotózásra? - csillant föl a szemem, persze egyértelmű, hogy nem a ruhák miatt...
- Aha. De Gab elvileg nem lesz ott. Aztmondta, elég profi vagyok a jelenléte nélkül is.
- Meggongolom még. Bár gondolom ezt is elvárod majd.. - kicsit csalódott voltam, nem tagadom. De ki ez a nő, hogy én rajta törjem a fejem? Najó, ezt rögtön meg is tudom válaszolni. Ő az a nő, aki nem adta oda magát nekem egy pillantásomtól, és aki egyre jobban piszkálja a fantáziám, az afterpartyn történtek óta. Le kell feküdnünk, és akkor nem fogok rá gondolni. Csakhát kivitelezni...
- Elmegyek mosdóba. - azzal lerakta a telefonját, és elindult.

Kivitelezés? Aztmondtam? Nem tudom a számát, hiszen nem kértem el.. de Bill csomószor sms-ezik vele, tehát kinézem. Az nem bűn, igaz?
Mi? Hogy mivan? Mi ez az üzenet?

*

Iszonyatos fejfájással keltem. Az első kép ami bevillant, nem kis bosszúságomra, az a Tommal való mosdós incidens volt. Úgy gondoltam, mégegyszer meg kell köszönnöm Billnek, hogy végül így alakultak a dolgok.

"Köszönöm a tegnap estét!!! Egyébként szörnyen másnapos vagyok, remélem te is ilyen szarul vagy. ;) Puszillak :*"

Körülbelül 4szer töröltem ki az épp bepötyögött üzenetet, mire úgy gondoltam, ez elküldhető. Nem akartam se túl baráti, se túl bizalmas, se túl rideg és bunkó lenni. Ez egy olyan tipikus Gabrielles jófej sms. Amit Bill biztos, hogy egy mosollyal lerendez, ahogy ismerem eddig.
Miután ezzel is megvoltam, kimentem a konyhába főzni magamnak egy hatalmas bögre kávét, amit egy kis sűrített tejjel tettem még tökéletesebbé. Meggyújtottam a már kikészített szál arany Marlboromat, és így már teljesnek éreztem a reggelem. Ma nem túl sok dolgot kell elintéznem, annyi, hogy bemegyek a céghez, felhívom a Vogue szerkesztőjét, egyezkedünk, megbeszélünk egy időpontot, mikor megtárgyalhatjuk a részleteket, és már jöhetek is haza. Nem lesz valami izgalmas napom, pláne ilyen másnaposan, de még így is boldog vagyok, hogy egyáltalán van miért bemennem.

*

"Köszönöm a tegnap estét!!! Egyébként szörnyen másnapos vagyok, remélem te is ilyen szarul vagy. ;) Puszillak :*"

Újra és újra el kellett olvasnom. Most vagy tényleg ennyire jól kijönnek, vagy történt valami köztük, amiről én nem tudok. Végtére is.. tegnap kétszer rázott le, mind a kétszer Bill miatt... most meg ez az sms?! Mit jelentsen ez? Najó, ezen ráérek gondolkodni később is. Gyorsan ki kell írnom a számát. Miután ez megtörtént, visszaraktam a telefont oda, ahol Bill hagyta. Rá két másodpercre már ott is termett az öcsikém.

- Mit csináltál a telefonomon? - nézett rám számonkérően
Értetlenül néztem rá, miközben a gyomrom borsószemnyire zsugorodott.. legalábbis úgyéreztem.
- Világít a képernyője. Gondolom nem azóta, mióta elmentem wc-re.
- Jaah, csak megnéztem, mennyi az idő. Leejtettem az előbb az enyémet, és be kellett állítanom. - azthiszem, ennél jobb kamut akarva sem találhattam volna ki.
- Ahaa. Ott az óra a kezeden. - najó, ez nem jött be.
- És tényleg. Komolyan, néha észre sem veszem, hogy rajtam van, annyira megszoktam. Ez olyan mint a piercing. Vagy te még nem éreztél ilyet? - néztem rá hülyén.
- De. Mondjuk mindegy is.. semmi olyan nincs rajta, amiről te nem tudhatsz. - mosolyogva tette be a fülhallgatót a fülébe, és kihallottam, hogy FooFighterst hallgat.
Szívesen megkérdeztem volna tőle, ha már mindent tudhatok, hogy mégis mi az az sms Gabtól. De ugyanmár, mért érdekel engem ennyire? Nem kellett sokat gondolkodnom a válaszon: Billel megteheti, velem nem? Tényleg dühít.

A repülőn már nem is beszéltünk szinte semmit. Ő zenét hallgatott, talán el is szundított, én pedig a laptopomon pötyögtem be az új blogbejegyzésem vázlatát. Fogalmam sincs hányszor írtam át, de mindahányszor találtam benne valami kivetnivalót.
Túl rövid. Túl hosszú. Túl bensőséges. Túl felületes, mintha ott sem lettem volna. Túl dühös. Túl nyálas. Kicsit objektívebben kéne fogalmaznom. És valahogy bele kéne csempésznem egy kis reklámot is. Végül ennél a változatnál maradtam:

Hey, skacok!!

Nem vagyok egy nagy divat-mániás, ellentétben az öcsikémmel.. ;) ám, ez a bemutató tényleg megérdemelte a jelenlétemet. ;)
Lányok-fiúk, elég jó cuccok várnak rátok a prada.com-on.

Csatoltam képnek a Prada márkajelzését, és már raktam is föl a hivatalos site-unkra. Azthiszem, ma már nincs is több dolgom. Viszont amint
hazaérünk, beszélek Georggal. Majd ő helyreráz egy pillanat alatt, és volt Gabrielle, nincs Gabrielle. Igen, csak érjünk már haza...

[vissza a menübe]   [előző rész]   [következő rész]